Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Zuhanás folytatása		2010.08.30. 04:11
13. Tisztaság, nemesség   Aki valaha tagja volt egy spirituális csoportnak, vagy most alkotó eleme annak, tudja, hogy mindenkinek meg van a szerepe és helye abban.  Ha az energiák megbillennek, felüti a fejét a rivalizálás és azt vagy kidobják észrevétlenül maguk közül, vagy orrára koppintanak és kénytelen a többiekhez igazodni a maradásért, vagy kiválva átvesz egy másik csapat vezetését. Ez mindig rossz ómen, sohasem kíséri szerencse az új felállást, mert ösztönösen a megfelelési kényszer hajtja belülről a csapatot. (Mondanom sem kell ez valós megállapítás egy családi helyzetre is!) Megfeleljenek önmaguknak, ugyanakkor elérni többet, változatosabb tapasztalást, mint ami addig volt, közben észrevétlenül felüti a fejét a harc a csapaton belül, kié legyen a konc. Mindent tanulnak, olvasnak, látogatnak más előadásokat, hogy az elhagyott csapatot lepipálják. Közben nem veszik észre a gyöngyszemet, ami bennük van, és hogy erősebbek lettek együtt. Sajnos tapasztalásból tudom, nem minden jön úgy össze, ahogy betervezzük: a szerepek pontosan előre meghatározottak, hiszen fatalizmust kizárva, előre elrendeltetett minden. Jó, jó azt mondják ott a szabad választás, ott a szabad akarat, mert semmi sem kötelező, rajtunk áll tesszük ezt vagy azt, vagy „leülök, ha tudom, hogy elesek”! Ah, lila hőbörgés az egész, mert nagyon kevés függ tőlünk ezen a sárfészken, hogy ott a másik világban ez lehetséges-e, az megtörténhet, de itt! Annyira ki vagyunk szolgáltatva egymásnak, függünk a családtól lefelé is, felfelé is, meg annyi mindentől. Szívünk hangja igen, ott már szabad a választás az már egy hatalmas dolog, mert az mindig mérvadó: mondom ezt vagy azt az anyámnak, vagy a szeretet áthidalja öregségének hozományait és elengedem a fülem mellett. A reakciókban igen rajtunk áll, hogyan választunk, habár ebben is beleszól a vérmérséklet. Óh, Istenem mennyi összetevője van egy útelágazásnak: egy lehetőség kihasználásának vagy eltekintünk minden mástól, csak magunkkal törődünk! Visszatérve a csapat felálláshoz van, aki két erős adottsággal is rendelkezik, és ezt ki kell használni, ösztönözzük pozitív hozzáállással embertársainkat, akik ilyenek. Ne sajnáljuk senkitől sem a pozitív jelzéseket. Azonban nemcsak velük szemben legyünk dicsérők, hanem mindenkivel, aki most teszi az első lépéseit a spirituális úton, vagy életének azon szakaszához ért, ahol szükséges a biztatás: a legjobbat vegyük észre, és azt a tulajdonságát emeljük ki, amelyik a legerősebb, így szemünk előtt láthatjuk önbizalma növekedését. Azért beszélek ezekről a dolgokról, mert nekem is jól esett volna  egy kis dicséret annak idején. A szeretet, ami a dicséret által energiaként eléri a személyt, megteszi pozitív hatását és lendületbe hozza szellemiségét. Ne fukarkodjunk a szép szavakkal, annál derűsebb lesz nemcsak az ő, de a mi napunk is: fényt vittünk valakinek az életébe. Honnan jön ez a csapatos maszlag? Az álmom felszínre hozta, azt a tényt, hogy ne áhítozzak továbbra is mások reakcióira, tegyem belső indíttatásom szerint feladataimat, álljak ki önmagamért, ne legyek olyan amilyen voltam. Régen nagyon vágytam a dicséretre, most nincs szükségem rá, de egy kezdőnek bizony jól jön egy pozitív visszajelzés. Ez erősíti a hitét, olyan mintha általa mi is tisztábbak lennénk, olyan mintha az angyalok segítségét nyújtanánk át. Csak a szeretet az, ami ilyen hatást gyakorol: tiszta és nemes energiát, csupa fényt. Ezek a mondatok arra szolgálnak, hogy tudják, őszinték vagyunk egoizmus kizárva, segítünk oly módon, ahogy a sugallataink diktálják, és általuk meghittebb, bizalomteljesebb viszonyt alakíthatunk ki a csapaton belül. Nem tudjuk előre kinek, milyen szóval befolyásoljuk életét, kinek milyen reakciónkkal mutatjuk meg a helyes utat, de ronthatunk is sajnos. Legalábbis ezek a személyes meglátásaim, amelyek teljesen szubjektívek. Megtapasztalva egészen más, visszatekintve más értelmet nyer minden. De már tudatosabban figyelem életem alakulásait, családtagjaim válaszreakcióit (nagyobbik fiammal nagyon nehezen értem meg magam, de próbálom elengedni a rossz érzéseket, a fájdalmat, amit szavai bennem kiváltanak), így ennek köszönhetően az új jövevényt segítőnek tekintem, a sorskezének vélem.   Egy fekete cica került valahogyan hozzánk az elmúlt hetekben, ez talán véletlen? Áh, dehogy! Még nem tudom mitől, vagy kitől fog bennünket megvédeni, vagy elűzni valamit, de annyit látok, hogy nagyon érzékeny a másik világ rezdüléseire, mert lefotóztam és tisztán kivehető reakciója. Majd meglátjuk, hogyan alakul minden! A fotón elkapottakat feltettem, Lucy vadászik címen!

Zuhanás folytatás		2010.08.26. 10:43
12. Emeld fel a fejedet!   Mikor kapunk ilyen erőteljes álmot? Az én esetemben bevallom őszintén, akkor jött, amikor összecsaptak a fejem fölött a hullámok, egy helyben topogtam, és nem haladtam sem előre, sem hátra. Ez az állapot az egész családomra jellemző volt, kinek ez, kinek az volt a baja. Az én utam tisztulni látszik az álmom után, és úgy érzem, hogy ha velem minden visszazökken a rendes „kerékvágásba”- azaz sorsom újra mozog és nem áll egy helyben, akkor megváltozik minden körülöttem. Az azelőtti állapotok úgysem térnek vissza, nem is szabad erre áhítoznom, de legalább picit tisztábban fogom látni a közöttünk lévő karmikus szálakat és annak tartozékait. Már így is nagyon boldog és kiegyensúlyozottnak érzem magam a zuhanás után, mert megint megnyilvánultak előttem az Őssejtek és fontos üzeneteket tartalmazzák vájataikban. Tudom a helyzet azért alakult így, hogy tanuljak mindenből és mikor szükséges erős legyek a problémákkal szemben. Nekem elég volt egy álom, de többi családtagom is változtat a kialakult helyzetén rajtam keresztül? Ez fájó pont az életemben még mindig, mint bármi más, mert úgy veszem észre, hogy kívülről várják a segítséget, nem kezdik magukat boncolgatni. Ebben kell segítenem, gondolom, és én mindent megteszek, hogy ez valóra váljon.  A szívem dübörög, a fájdalomtól sajog, ha csak belegondolok a két lelkemből fakadt fiam balesetének utórezgéséről, mert hiába tanultam annyi mindent, mégis a lelkükön nem tudtam segíteni, és ez fájt a legjobban. Igaz nem ugyanolyan formán szenvedtek balesetet! Mindegyik a maga módján dolgozta fel utána, ki így, ki úgy rehabilitálta magát, egyik befelé nyomta el fájdalmát, másik kifelé vetítette, majd megfordították. Tudom, tükörként működünk egymásnak, hiszen így terveztük be a köztes létben, de látni a gyermekeid lelki válságát, ez több volt, mint fájdalom. Minden esetben kicsit meghaltam, mert tudom, hogy a fizikai halál a maga nemében csodálatos állapot, amikor megtisztul a lélek, és hibáiból tanulva betervezi a következőt. De ez egy másik fejezet az ember életében. Az én esetemben a helyzet úgy hozta, hogy sem fizikailag nem lettek gyógyultak, sem lelkükben, mert ott mély repedés alakult ki. Ez az, ami visszafogta őket, hogy a lelki válságból kikerüljenek, hiszen isteni törvény, ha az egyik felépül, maga után vonja a másikat. Miért nem hallgattak ránk? Mert így kellett történnie! Emlékszem a szüleim is mindig azt „fújták”, hogy „mi hiába emeljük a fejeteket az asztal fölé, ti mindig alá dugjátok”! Ők miért tudták, azt, hogy felülről kell szemlélni a dolgokat, mert…olyan helyzetből jobban rálátunk körülményeinkre, ami alakítja sorsunkat, és úgy talán kitérhetünk a súlyosabb problémák elől.  Végtére mindenki ebbe a csöbörbe esik, mert a maga idejében ők is elkövettek valami hasonlót, csak nem volt olyan súlyos következménye, mint az én gyermekeimnél! Tegyétek kezetek a szívetekre, ti mind minta gyerekek voltatok, nem cummpáztatok néha fölöslegesen az elkövetett hülyeségeitek miatt? Én igen, csak nem balesettel lakoltam, azonban eleve lehoztam magammal a testi hibát, így tervezve be életem. Mégis nagyon szeretem az embereket, nem rájuk vagyok mérges, mint nagyon sok esetben a testi problémával születettek. Kijutott a sors keresztjeiből, de szomorúságom alábbhagy, ha körbenézek a világba, észlelem nem az én sorsom a legborzasztóbb, látom élnek olyanok, akik elvesztettek majdnem mindenkit, mert az időjárás, a természet nem válogat. Ez olyan „nyalogatom sebeim”-nek tűnik, de nem tudok úgy tenni, hogy köszi Uram, de jó, hogy szeretsz, adj még, nem elég a csapásokból. Jó lett volna szétosztani nagyobb intervallumra, de, ha így van nem tehetek semmit, hiszen a sors elágazásait azok formálják közösen, akiknek ugyanabból az eseménysorozatból kell tanulniuk, és előre nem látunk ugye? Az úton járó megpróbáltatások a tapasztalásokkal együtt járnak. Már említettem, azok a bölcsek, akik a mások hibájából tanulnak, vagy hallgatnak belső sugallataikra, hogy ezt, vagy azt nem teszik meg, mert valami, vagy valaki figyelmezteti szimbólumokat küldve feléjük. Ildi barátnőm ma azt mondta bölcsen: „Tudod mire jöttem rá annyi minden után,- az a fontos földi életünk során, hogy felismerjük- minden egyes perc, amit itt töltünk, úgy lesz teljes és boldog, ha tesszük a dolgunkat miközben megéljük a pillanatot. Az érzések kísérik el a másik oldalra szellemi lényünket, azon kívül sosem tudjuk, életünkkel kinek milyen példával járulunk hozzá fejlődéséhez. Létünk legyen mindig mások számára követendő minta: szeretet és alázat területén.” Ugye milyen szép szavak, főleg, mert nem üresek, meg vannak töltve tartalommal. Ő egyike közülünk, aki a quiha táblát megszólaltatták. Utunk szétvált egy időre, de most újra találkoztunk. Az ő spirituális fejlődése nagyon érdekesen alakult, mert amíg én rövid idő alatt tettem meg a távot a számomra kijelölt szintig, ő lassan fokozatosan jutott odáig és hagyott el. Nagyon boldog vagyok, hogy ismerhetem. Hatalmas lelkierővel rendelkezik. Mondanom se kell a találkozásunk nem volt véletlen, mert magányomba elsőnek őt küldte a Jóisten, ő volt a csapatban a csendes katalizátor, sohasem beszélt sokat, de az, velős volt és sokatmondó, mindig célba ért.

Zuhanás folytatás		2010.08.24. 17:09
11. Folytatás - Teremtés újra és újra   Visszatérve az előző részre, tudatosan nem fogalmaztam pontosan és írtam nagybetűvel a teremtés szót, miért is? Mert, egyrészt nagyon sok szinonimája létezik magának a szónak, és a hozzá tartozó fogalom értelmezése nagyon sokrétegű, másrészt nem csak a világegyetemet létrehozó nagy bumm fogalmát értem ezalatt. Nemcsak ettől lehet számítani a kezdetet, mert előtte is volt VALAMI. Hanem önmagunkat, másokat, mindent, ami a Földön és azon kívül létezik, vagy netalán csak gondolatként, lenyomatként rezeg két világ között,- látható és láthatatlan formában. Itt úgy a mikro, mint a makro világról beszélek, hiszen minden változik örökkön- örökké és mindenből lesz valami: egy gondolati szikra elég, hogy létrejöjjön valami ebből a kivetített rezgésből.  A Forrás, amiből ezek a gondolati formák megszületnek, a világegyetem előttről ered, származik belőle a létezés, merítkezik belőle az isteni energia. A „most”- ban önmagából újra és újra új gondolati rezgést, világi formát hoz létre a benne keletkező változásnak megfelelően. Azért írom ezeket, mert magunkkal is ezt tesszük, értem ezalatt a változás fogalmát, elfogadni új személyiségként  a jóságot, az elengedő csatározásokból származó szeretet kivetüléseket. Az anyagi, társadalmi pozíciónkat részben mi teremtjük, de azt, hogy milyen emberek legyünk, csak tőlünk függ: örülni egymás létezésének, azt nézni mibe kössünk bele. Jó anyósok leszünk, akit sokáig emlegetnek, vagy hosszasan várja környezetünk, hogy az utánunk maradó érzések elmúljanak, ha eltávozunk a fizikai létből. Választani lehet, milyenekké váljunk! Nagyon nehéz mindig magunkba keresni a hibát, de idővel szemléletünk átváltozásával nem is vesszük észre a kerékkötő, kekeckedő szavakat, kirohanásokat, ami környezetünkből jön, bátorsággal fogadni ezeket a negatív rezgéseket, jósággal válaszolni átminősítve pozitív energiává. Uh, de nehéz, de lassan, türelemmel megteremthetjük önmagunkat olyannak, amilyennek szeretnénk. Én állandóan próbálkozom, kisebb nagyobb sikerrel! Mindenki mindenkivel összekapcsolódik úgy fizikai síkon, mint gondolati síkon, a világegyetemben ezek a rezgések összefüggnek a másik világ rezgéseivel és azzal kölcsönhatásba is lépnek. Nem véletlen a mátrix melyben leledzünk, hisz nem vagyunk egyedül, minden mindennel összefügg, és egymással kapcsolatban van. Hova is akartam kilyukadni? Aha, mivel egymásra hatással vagyunk, megérthetem e felfogás mentén álmom üzenetét: a szellem birodalma hatással lett újra fizikai létemre, azért, hogy felvegyem velük újra a kapcsolatot, analizálva és átminősítve szerepem a fizikai világban. Ez az állombeli állapot olyan helyzetet teremtett, amikor kénytelen voltam észrevenni azt is, ami eddig majd kiszúrta a szemem, ezért elvékonyították határaink között a mezsgyét, hogy pontosabban értelmezzem a felém küldött információkat, hogy részleteiben is katartikus legyen az üzenet. Látták, hogy többszöri üzenettel sem értem meg mi a feladatom az életben, így keményebb eszközökkel hozták tudomásomra a leckét, melyet el kell sajátítsak. Mindenekelőtt gondolataimat tisztítsam ki, és váltsak szemléletet.   Az alvás nagyrészt rejtély számunkra emberek számára, mert közben képesek vagyunk képek, szimbólumok formájában átvenni olyan lényeges dolgokat, amelyek nemcsak a mindennapjainkkal kapcsolatosak, hanem a szellemünk fejlődésére is hatással van. Képessé válunk rendszerünkben elhelyezni az üzenetet fontosság szerint, idő és térben beékelni. Odaát tisztában lehetnek azzal, hogy mire van szükségünk nekünk itt embereknek, ennek megfelelően küldenek erőteljesebb álmot, amelyet kísérhet illat, zaj, fény, olyan ráhatás, ami nem múlik el nyomtalanul, mélyen beívódik lenyomatunkban. Alvás közben a teljes pszihénkhez szólnak, és igazságokat tárnak föl előttünk. Minden esetben gyógyító hatású, akkor is, ha nyomasztó élményként kapjuk, mert a fizikai síkban értelmet nyer olyan információ is, aminek semmi, de semmi értelmet nem adhatunk. Képletesen szólnak hozzánk, így a lelki kivetülés szorosan kapcsolódik értelmünkhöz is, ezáltal érzelmünket harmonizálják, vagy legalábbis próbálkoznak vele. A sugallatok olyan területet piszkálgatnak agyunkban, mely minden esetben reakciót vált ki, és cselekvésre ösztönöz. Egy statikusság állapotból mozgásosságra, tettrekészségre sarkall. Segítségünkre sietnek, tőlünk függ lépünk-e!

Zuhanás folytatása		2010.08.23. 20:40
10. Teremtés újra és újra   Honnan tudjuk meg, mikor jött el a mi időnk a tanításra, vagy az élet hozza magával? Szabad- e kiengedni a „gőzt”? Tudunk eleget a teremtésről, hogy következmény nélkül beszéljünk mások igazságáról? Tudjuk-e, melyik szól rólunk, és melyik a hozzánk fordulóról?   Azt mondják, olyan ember megy pl. pszichológusnak, vagy olyan mesterségre adja fejét, amiben,- és azon a mesterségen keresztül találja meg saját kérdéseire a választ! Így van, vagy csak nem akarjuk elfogadni, hogy vannak lelkek, akik jobban látják a másik útkeresésére a választ, vagy helyüket a teremtésben, mint mi saját magunk! „Saját hazájába senki sem próféta”- mondják az okosok! Vagy számomra keserű a szőlő, mert csődöt mondtam?? Engem ezek a kérdések foglalkoztatnak, de nem vagyok rest elolvasni számtalan könyvet, hogy közelebb kerüljek a valóságomhoz, a saját igazságomhoz. Tudjátok már írtam, hogy az elméleti dolgok sokkal közelebb állnak személyiségemhez, és mentalitásomhoz, mint a gyakorlati spiritualitás, de a szellemiek tettek róla, hogy alámerüljek a világukba. Ugyanakkor említenék néhány aranykönyvet, ilyen a Védák, Henoch, Hermész tanításai Isten bölcsességéről, amelyeket mindig forgatnunk kell, mert nem szűnnek meg minden alkalommal nyújtani valami újat számunkra. Nem akarok ezekben a bölcsességekbe belemenni, mert úgy érzem, hogy az Őssejtemben elraktározódtak. Részben bennem maradtak, amelyeket bármikor használhatok, de most az utam más irányt vett. Így, csak ha nagyon foglalkoztat egy- egy téma, veszem le a polcról a könyveket, lábjegyzeteimet elolvasom újra meg újra. Vagy megtekintem a fényképeken megörökített Őssejteket, amelyekből a kiáramló színrezgést és a többrétegű labirintust újraélhetem, mert hullámrezgések formájában van elrejtve bennük a könyvek által nyújtott élményeim. A fizikai tudás nagyon hat a lélekre, hiszen szeretettel teszed azt, amit teszel, és ez egy hatalmas energiatöltet, olyan magas rezgés, ami energiateret teremt körülötted. Ez egy egészséges fizikai testet és ehhez kapcsolódó teljes lelket indukál. Szeretni, elfogadni önmagunkat, aki próbálta, tudja, hogy nem könnyű feladat, jóban lenni önmagunkkal sem egy leányálom. Ha a fent említett szeretettér kialakul az elolvasott, elsajátított elméleti tudás nyomán, foglalkozhatunk lelkünk mélységeivel, mert bármikor segítségül hívhatjuk a könyvekben rejlő igazságokat. Meg kell várni a zuhanás pillanatát. Mindenkinél másképp zajlik a beavatás, a letaszításra való ráébredés, vagy a felemelkedéshez vezető út tisztánlátása! De azt tudom, hogy kétfajta igazság van, egy, amit a könyvekben olvasunk, és belőlük néhányat megélhetünk, egy pedig, amely el van zárva előlünk, elhallgatva a teremtésünkről, létünk titkairól szóló tudást. Nem hiszem, hogy papjaink hibája, hogy nem tudunk eleget a teremtés igazságáról, hiszen előttük sem lebbentették fel a fátylat, a tőlük telhető legmagasabb minőségben a tanítást átadják. De mindig felmerül a kérdés bennem: vajon, Ők igaz szívükből tudják Jézus mondatait? Tudják igaz szívből kijelenteni, hogy ő ezt és ezt tette? A hitükkel azonban nincs baj, mert mondanom sem kell, iskoláiknak, vallásuknak megfelelően elfogultak. Hol vannak az apokrif írások, amelyek ellen annyira ágálnak! Abból olvasnak, vagy idéznek tanítványaiknak, egyáltalán veszik a fáradtságot, hogy kézbe vegyék azokat, hiszen azokat is emberek írták, mint a szent könyveket. Gondolom igen, csak sátáni munkálkodásnak minősítik, és elkárhozottnak bélyegzik azokat, akik kézbe veszik. Természetesen a nagyon fanatikus, bigott vallású emberek, tanítók, papok vallanak így. Nem változott sokat a sötét középkortól a mentalitásuk egyeseknek, sajnos ezek vannak többségben. Óh, ha olvasnák közülük!!! Szerencsére az istenben való hitünk nem tőlük függ, hanem belső indíttatásunktól! (Drága lengyel nagyapám mondta volt mindig anyukámnak: Bizsikém beállsz a sarokba és elmondod imáidat tiszta szívből, Isten meghallgat, és segít mindenek felett!) Meggyőződésem, hogy a papjaink, gyógyítóink, varázslóink tudása filozófiai- elméleti síkon nagyon nagy, de ők sem tudják a teljes igazságot. Mert sokan közülük tisztánlátók, de nem beszélhetnek róla, soknak más a véleménye, mégsem nyilvánítja ki, mert nem mindenki érett az igazságra, vagy sarokba van állítva és nem beszélhet őszintén. Minden változik egy röpke pillanat alatt, újra és újra, tehát végtelen valóság, annak megfelelően végtelen igazság van, annyi bizonyos, hogy ISTEN egy, bárhogyan is nevezzük.

Zuhanás folytatása		2010.08.18. 09:44
folytatás A feldobott kő   Úgy- e milyen szánalmas egy több mint 50 éves nő ömlengéseit, nihilségét hallgatni? Hogyan juthat valaki ilyen állapotba,- nem foghatunk mindent a társadalomra, politikára! Szerintem a legtöbben ugyanebben a helyzetben vannak, attól függetlenül, hogy megérintette- e őket a spirituális vonulat vagy sem: elválnak, lakást cserélnek, munkahelyet a szerencsésebbek,  próbálkoznak mindennel, hogy szinten maradjanak, még a függetlenség kikiáltásával is próbálkoznak, felrúgva 25- 35 éves kapcsolatot. Nagyon sokan fel sem ismerik ezt az állapotot, elvarázsolják magukat az angyali jelenléttel, a spirituális töltődés segítségével. De attól a földi kapcsolatok romlása még létezik, szeretethiány és magány a neve. Nem mindenki akarja átölelni a Földet minden élőlénnyel, mint Müller Péter. Sokszor hallottam másoktól, barátaimtól, hogy minél többet tanulsz, annál butábbnak érzed magad. Ez így igaz. Elgondolkodtam, hogy szabad- e ennyi kérdést feltenni az élet dolgairól, nem jobb, ha éljük ahogy tudjuk agyaskodás nélkül életünket! Nem a tudatlanság ismérve a bizonytalanság? Vagy csak a felszínt kapargatjuk a kérdéseinkkel? Nem hiszem, hogy bármennyit is tanulunk, megérthetjük az élet dolgait. Az életet élve lehet kapcsolatainkat, a rendszert, ami összetartja megérteni, nem lehet könyvekből, csak elméleti síkon: ugyan, előkaphatnám a tárházamból azt a sok mindent, amit eddig elsajátítottam, puskázva jegyzeteimből, de minek. Már eljutottam addig a szintig érettségben, hogy bátran kijelentsem: nem volt hasztalanság a változatos és többrétegű tudásanyag beépítésére való törekvésem, mert mindenki életében van egy periódus, amikor tanulni szeretne, legyen az bármilyen terület, amit gondolkodás nélkül- belső indíttatásból tesz. De: ezzel a zuhanással szinte kimosták az agyamat, nem tudok semmit, nem jut semmi okosság az eszembe, valami azonban arra késztet, hogy írjak! Más területen kell kapirgáljak, az életemet analizálva, kikapcsolva szubjektivitásom, már nem a tanulással kell foglalkozzak? Őszintének és mélynek kell lennem! Rengeteg kérdés motoszkál a tudatalattimban, isten tudja mi lesz a következménye ennek a belső utazásnak, mert anno valamikor a grafológiai tanulmányaim alatt már vájkáltam az írásomon keresztül önmagamban, de azóta, sok minden megváltozott. Személyiségemből kiirtottam néhány berögződést, de hozzá is tettem észrevétlenül. Így változtattam környezetem is? Vagy ők formáltak olyanná, amilyen vagyok? Amikor zuhantam, magammal rántottam egy ismeretlen idősebb, szegényes kinézetű férfit, akit soha életemben nem láttam. Vajon ismerem, ismertem valaha? Az életemmel, vagy cselekedetemmel bukott ő is, vagy saját hibájából, ugyanaz nyomaszthatta, mint engem?! Félt-e ő is, hogy elveszíti valakinek a szeretetét, bizonytalannak érzi ő is magát emberi kapcsolataiban? A zuhanás- könyvek értelmezésében mélyebb félelmeinket szimbolizálja, legyen az életünk bármelyik területén, és, ha mást látunk zuhanni, veszély leselkedik ránk. Az én meglátásomban olyan dolgot tettem, vagy gondoltam, természetesen önhibámon kívül, amivel magamra haragítottam családomból valakit, ezzel kapcsolódási pontunk meglazulhatott. Karmikus dolog? Vagy valóban én vagyok a ludas? Túl magabiztos voltam, öntelt, hogy olyan jó anyuka, feleség, testvér, gyermek nincs még egy, mint én? Bármelyik szempontból kerülgetem a témát, azt a következtetést vonom le, hogy bennem van a hiba. Tudom, könnyelműen hoztam döntéseket, nem voltam következetes környezetemmel, hagytam a befolyásolásnak, veszélyes helyzetbe hozva magamat, és olyan körülményeket teremtettem, amiből nehezen tudok kilábalni. Nem voltam elég óvatos, így azt hittem a legjobb megoldás félrehúzódni, félrevonulni, hagyni, hogy a dolgok nélkülem történjenek. Meglátatták velem, hogy engedtem az erőszaknak, és itt a legnagyobb hibám, aminek a tudatáról egy ilyen álom rántotta le a leplet, és ennyi évet kellett leéljek, hogy ráébredjek, mások bábja voltam egész életemben. Ezért harcoltam láthatatlan „démonokkal”, mert nem vettem észre gyengeségemet. Minden ember egy külön regény, csak annyit tehetnek a bölcsebbek, hogy tanulnak másoktól, de vajon mindenkire ugyanaz az öltöny illik? Milyen szerencsések is ők…, de a világon a legtöbb ember csak saját tapasztalásából tanul. Rengeteg okos ezoterikus mester van, akik nagyon jó dolgokat vetettek papírra, adtak tanácsokat, mutattak utat, de nem maradtak semlegesek. Mindent a saját szemszögükből tártak mások elé, így mindegyik önmagát adta egy- egy könyvben, előadásban, tanácsban.

Zuhanás folytatása		2010.08.16. 14:40
A feldobott kő!   Mennyire tudja összekuszálni vagy tisztánlátásunkat élesíteni egy álom? Tőlünk függ-e a következmények elkerülése vagy az események lefolyásának előrelátása? Velem megtörtént mindkettő, összekuszált először mindent bennem,- hiszen nagyon nehéz elfogadni, ha elveszítünk valamit, ami már a mienk volt,- ugyanakkor, most egy hónap után kezd tisztulni körülöttem az energiamező. Már kezdem tapintani a rezgéseket, amire odafigyelhetek, hogy ne a szeretet pusztulásához vezessen a feltörő emlék környezetemben, hanem emelkedjen a szeretet rezgése. El sem hiszem, hogy milyen pusztítást végezhetett volna bennem ez az álom, ha a szokványos módon szűrtem volna le az üzenetét, hiszen legalább két szimbolikus elem jelképezi a halált, vagy súlyos betegségre akarja felhívni a figyelmemet (ezt bevallom megszívleltem).     Először is, ha álmunkban utazunk, bizonyára megelégeltük jelenlegi helyzetünket és ránk férne némi változatosság. Ezért érdemes belevágni új dolgokba, új célokat keresni magunknak, mindenekelőtt mérlegelnünk kell lehetőségeinket. Végül is olyan célokat tűzhetünk ki magunk elé, melyek reálisak, különben nagy csalódás érhet. Itt megjegyezném, hogy sok- sok dolgot tanultam, de semmiben sem voltam kitűnő csak jó, engem mindig a maximalizmus hajtott. Ezzel magyarázom, hogy bármibe fogtam, csak ideig- óráig működött, (addig, amíg a belefektetett pénzt visszakaptam, de semmivel sem többet). Nem tudtam kiadni az Őssejtekkel kapcsolatos könyvemet sem,- tudom, az Őrzőim megvédtek, mert nem hiszem, hogy túléltem volna a témával kapcsolatos kritikát, hiszen már említettem üzeneteikért egy kiforrott spirituális csapat vetett ki magából! De az előadások sorozata is megszűnt, miért! Valami hibádzik! Nem azt kell csináljam, csak jegyzetelni, de nincs írói vénám, na erre varrj gombot!! Ezt nevezik 22-es csapdának! A másik dolog, amire gondoltam, hogy az utazás, menekülésemet szimbolizálja ettől az irdatlan „egyhelybentopogásból”, állandóan fortyogtam, semmi sem tetszett, egyszóval elégedetlen voltam helyzetemmel, nem mással, csakis magammal! Teljesen új dolgot akartam kezdeni életemmel! Egy hónappal ezelőttig! Most annyit látok, hogy a változás valóban szükséges, de nem hiszem, hogy problémáim máris megoldódnak. Vannak dolgok, melyek akkor is ugyanolyanok maradnak, ha messzire utazok, vagy ha megváltoztatom néhány életkörülményemet, ugyanis bármilyen új dologgal próbálkozok, önmagam elől úgysem tudok elfutni. Hamarosan el kell döntenem, hogy változtassak-e, hogyan, miben, vagy a megszokott úton haladjak tovább. Mindenesetre nem lesz a régi, bármihez is fogok a jövőben. Erre utal a piac szimbóluma, az élményekre, ami ért bennünket eddig életünkben, tanulás, tapasztalás, beépítés, egyszóval tudásrezgés. A korsók a polcokon rendezetlenül vagy az előző életek tudáshalmazára, gyűjtőládájára, a bennünk létező képességekre, vagy a sok életre reflektál, amelyekben eddig részt vettünk. Nem tudjuk, miben mi rejtőzik, csak találgatni tudunk formájából, színéből, mintájából. Annyi bizonyos, hogy a földi életeimre utal, amelyben volt jó és rossz, rövid és hosszú, szegényes beépítésű vagy gazdagon tapasztalt. Ezzel ellentétes a sterilen lezárt amfórák sokasága, amelyek az elkövetkezendőkre, a mennyei állapotokra akar reflektálni. Ilyen sok élet áll még előttem? Ilyen sokat vétettem? A hermetikusan lezártakhoz nem tudtam volna hozzáférni, a piacon kiállítottakkal szemben. Miért nem álmodhatom újra? Biztosan belenéznék valamelyikbe! Mivel csak nézelődtem, gyönyörködtem és nem vettem semmit, ez jelzésértékű, hogy figyeljek oda néhány dologra az életemből, valamit még nem tudok, nem jöttem rá a legfontosabb tényezőre, ami létem alkotóeleme, ami még nincs felfedve előttem.   Valami nagy még vár rám, és ez a tudat óriási energiával tölt fel! Erre utal a nem látható csigalépcső, és az éteri hang, az én angyal lányom hangja. Van mindenből kiút, csak keresnem kell, megkapom a lehetőséget, hogy az akadályokat leküzdjem. Mivel nem találtam a lépcsőt, nagyon hamar rá fogok jönni a megoldásra, anélkül, hogy körbe- körbe forogjak.

Zuhanás folytatása		2010.08.12. 22:02
"Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem”   Minden emberi kapcsolat- mondják a bölcsek- szeretetre, bizalomra és alázatra épül, ezek keveredése nem szembetűnő, nem is elválasztható. Olyan, mint az Atya, Fiú, Szentlélek spirituális összefonódása a keresztyénvallásban. Bármelyik megléte, (vallási hovatartozásunktól függetlenül), emberi mivoltunk ismérve. Lelkünkben mindegy melyik vonás van túlsúlyban, szellemünk célja, ha hiányzik belőlünk bármelyik, hogy létrehozzuk a földi tapasztalásunkhoz. Egyik vagy másik dominálhat, de fontos minden megnyilvánulásunkban a köztük lévő kiegyenlítődésre törekednünk. Itt megemlíthetném a Taoizmust, mely szót pontosan nem lehet értelmezni a nyugati világ szellemében, csak érintőlegesen, de gondolatai a mostani írásommal egybevág. Kiemelném alapelvét, mely a nyitottságra és alkalmazkodásra épül és leginkább Útnak fordítják, mely a titkok titkához vezet. minden jelenségre kiterjed, beleértve a víz folyását, tájat, a vidéket heggyel- völggyel, mindennel, amit érzékelhetünk. Az Út hármas elágazású: az egyik a harmónia útja, a másik út az ember helyével kapcsolatos a természet világában, a harmadik egy gyakorlatisa jóskönyv, mely lehetőségeket vesz számba a másik két iránnyal kapcsolatban, de nem ad egyértelmű választ, utasítást a hogyan tovább kérdésre. Azonban mindenek alapja az egyetemes energiákban való részesedés, mely gondolat a polaritással kapcsolatos:  élet és halál, fény és sötétség, jó és rossz, pozitív és negatív, apály és dagály, férfi és nő egyazon rendszer egymást kiegészítő részei, és az egyetemes energia ezeket összehangolja: „a valami és a semmi egymást teremti meg”: Lao- ce. Én imáimban mindig kérem, azt, hogy az isteni energia láttassa velem tisztán, melyik hiányzik a három adottságból belőlem a harmónia eléréséhez, hiszen a környezetemben lévőkkel kell elérjem a megfelelő rezgést, hogy túllépjünk ezen a „sárfészken”. Szeretném mindezt úgy tenni, hogy közben ne legyek túl szirupos, vagy túl hideg, és kimért a viselkedésben, legyek nyitott és odaadó. Sajnos sohasem mutatja az igaz valóságot a párbeszéd, de a szemek?! Azok a valódi tükörképeink! Miért vagyunk mi emberek különböző képességek birtokában, ha félünk kimutatni érzéseinket: ha ölelni akarunk, hát öleljünk, mert erről szól a 2012-es dimenzióváltás! Összehablatyolnak mindent, csak a lényegről feledkeznek meg. Igaz közben bölcseleteket, csodálatos elméleteket idéznek, előrántva a mikuláscsomagból különböző spirituális irányzatokat, csak egyről nincs szó: egymáshoz fordulni tiszta szívből, közben öt perc teljes figyelmet szentelni egymásnak! Itt az idő az álarcot levenni, és szeressük egymást: „hisz isten fűben, fában, kőben…”, és időnk véges! Életünk egy szösszenet a világmindenségben! De milyen szösszenet: egyszeri és megismételhetetlen! Kiemelhető a családon belüli kötődés, mert a vér szava mindent át kell hidaljon, mindent ki kell bírjon, félre kell tegyük nemcsak a nagyobb fajsúlyú problémákat, hanem a legkisebbet is. Ámbár sokszor megesik, hogy a vélt sérelmeket fújjuk fel oly módon, ami életre szóló sebet ejt úgy személyünkben, mint környezetünkben, és újfent tapasztalást építünk be a jövő életünkbe. Nem ledolgozzuk, hanem még teszünk hozzá. Bele süppedünk a mocsárba és erőlködésünk, még mélyebbre taszít a trutyiban, magunk ássuk az átláthatatlan káoszt a világosság elérése nélkül.. Ilyenkor kell szívünket, lelkünket kinyitni és kérni az Urat, hogy átlássuk a láthatatlan szálak szövődményeit, hogy önös érdekeink ne homályosítsák el tisztánlátásunkat. Tapasztalatom szerint az isteni energiára való rákapcsolódáshoz lelki nyugalom és elmélyültség szükségeltetik. Ha nem így van, csak kapkodok, és segítségért könyörögök, ami a pillanatnyi helyzetet ugyan megoldhatja, de hosszú távon nem tart, mert jobban összekuszálódnak a problémáim, még az is, amit a régmúlt elfeledett. Itt a csillaghullás ideje, merjetek kívánni valami nagyot, én azt teszem! Remélem tetten érhetek különleges Őssejteket, különleges üzenettel!

ZUHANÁS folytatása		2010.08.02. 16:03
Megnyilvánulás   Visszatekintve, kimondhatatlan örömmel tettem, amit és ahogy tettem, hiszen belülről hajtott valami megmagyarázhatatlan erő. Egyszerűen nem tehettem másképp. Akkor éreztem jól magam, ha leültem meditálni. Ha visszamehetnék az időben újra így tenném, mert újra élhetném azt a szeretetrezgést, amiben akkor léteztem, csak mellette másra is figyelnék. Olyan magas fokon rezegtem abban a periódusban, olyan boldogságot éreztem állandóan, ami leírhatatlan. Azok, akik ezt megtapasztalták, tudják milyen. Minden csillog, szikrázik, fénylik, más színben pompázik, semminek sincs olyan súlya, mint azelőtt volt. Ilyen lehet a léleknek, mikor kiszabadul a testből! Akkor nem tudtam pontosan, de most már tudom, hogy az őssejteknek köszönhetően rezegtem ilyen hullámhosszon. Olyan sok mindent tudtam akkor, olyan tisztán láttam, miért történnek úgy a dolgok, ahogy történnek. Rávilágítottak szunnyadó képességeimre, de nem használom őket, nem volt megírva, csak megmutatták! Mindenkiben vannak olyan tulajdonságok, amelyeket soha nem hoz a felszínre, ha sikerül neki a kapcsolatfelvétel talán némelyiket használhatja. Miért van az, hogy egyesek idősebb korukra elkezdenek festeni, vagy korongozni, vagy írni? Ez mind azért van, mert fordulhatott a sors kockája, és elindul a tisztánlátás folyamata, minek következtében a belső kreativitás értékes képességeken keresztül nyilvánul meg. De kell egy pattanási szög hozzá, ami kiváltja! Visszatérve az őssejtekre, gondolom, azért kaptam őket, hogy igazán higgyek, hiszen csak abban hittem, amit meglehetett fogni, ki lehetett számolni matek vagy fizika segítséggel. Az energiagömb a legkézenfekvőbb megnyilvánulás volt, amivel engem meggyőzhettek a szellemvilág létezéséről, hiszen alapja a fizika, matematika, és a spirituális világ jelképeit tartalmazza. Az én földhöz ragadt matematikus gondolkodásmódomhoz ez állt a legközelebb, hiszen kiélhettem analitikusságomat: osztályozni színek, formák, labirintus szerint, a bennük lévő jelképeket összegyűjteni, elgondolkodni mit is írtak róluk a mandala könyvekben, elemezni a gyógyító könyvekben írtak szerint. Szóval még a kétely szikrája sem volt bennem, az iránt, hogy amit kaptam nem igaz, hogy az nem valóság, hiszen fizikai síkon is nyilvánvalóak. Csodának tekintettem az egész megnyilvánulást, éreztem, hogy okkal történt velem, mert nem világrengető üzeneteket kaptam, hanem egy olyan emberi létezés- másvilág kölcsönhatását tárták fel előttem, ami közvetlen bizonyíték a láthatatlan tudástartomány - lélek és szellem eseményeinek manifesztációiról. Annak ellenére, hogy rövid ideig tartott tisztánlátásom, mindenre és mindenkire hatottam a környezetemben. Ugye a sok ima sűríti az energiákat, így mindent mit beterveztünk, fontossági sorrendben előbbre kerül, talán tudattalanul reinkarnációs ugrást csináltam, és megtörténnek az események nagyon rövid időn belül, mert megteremtjük magunknak. Én így magyarázom azt a sok tragédiát, ami történt körülöttem. Habár ágálok a dolgok menete ellen, de tudom legbelül, hogy ennek így kellett történnie! Szeret Isten, adja a bajokat, de csak azoknak adja, akik kibírják- ezt is tudom. De nem lennék ember, ha nem tenném folyamatosan a miért kérdést! A másik tanulság, amit az egész történésből leszűrtem az, az, hogy nagyon sok mindent tanultam, tanítottak, itt a fizikai síkon, ugyanakkor meditációban is, de csak annyit tudok, amire szükségem van az adott pillanatban,- ebben az életben. Semmiből sem tudok többet az átlagnál, szinte elfelejtettem azt a sok tudást, amit rám öntöttek: nem jött el az én időm! Tudjátok milyen nehéz ezt feldolgozni! Ott a tudás a kezedben és kicsúszik az ujjaid közül, mert nem vagy kiválasztva ebben az életben, azt a hatalmas tárházat, amiről fellebbentették a fátylat, nem birtokolhatod! És felébredsz egyszer, hogy mindennek vége szakadt, felemeltek a csúcsra, és én magamtól leestem onnan. Nem is a zuhanás esett rosszul, hanem annak a csodálatos érzésnek lett vége, amit, azóta is hiányolok, mert részemmé vált, mert olyan könnyű volt velük együtt elviselni a nehézségeket! Mondanom se kell, hiába az erőfeszítés már nem hajt belülről az inger a meditációra, így nincs esély az újrakezdésre, mert ezt nem lehet „csinálni”, ezt nem lehet provokálni, ennek meg kell történnie magától, belülről kell fakadjon!    Ps. Megynyilvánulnak folyamatosan, hogy tudassák, hiába vagyok elkeseredett ott vannak körülöttem, s ha kell azonnal emelik rezgésemet! Mi kell ennél több!      Az este fényképeztem írás közben és nézzétek meg a legujabb üzenetet: hiányzunk mindennapjaidból, de közel vagyunk hozzád, úgy lényünkkel, mint tudásunkkal!        Az Őssejt tele van lyukkal, mintával, de az apró hiányzó részek közel hozzá!!        Külön kihangsúlyozza a 89 számot, és benne van az "o" és "f" betű ami a keresztény egyház jelmondatára utal:"orate fratres: imádkozzatok testvéreim". Rátok bízzom gondolkozzatok el rajta, miért éppen az a szám és miért éppen az ima!  Ugye mennyire összecseng a témával!

ZUHANÁS folytatása		2010.07.30. 13:41
A beavatás      Honnan lehet tudni, hogy mikor jött el az idő a beavatásra, a magasabb szféra üzeneteinek befogadására? Mikor válunk olyan erősé, hogy megmutatkozhat a szellemvilág nekünk személyre szabottan, amikor nem tölt el félelemmel látványuk, csak nyugalommal és hatalmas szeretettel! Mindenki várja, hogy a fátyol mögé nézhessen. Én megkaptam. Hálával tartozom sok- sok reinkarnációra előre ezért. Soha nem tudhatunk előre semmit. Találgatni lehet, de az igazság, ami magasabb törvények szerint működik, függvénye a láthatatlannak, és nem érthető meg, csak, ha sorsfeladatunkba beterveztük. A változás benne van, nem mi döntjük el, vagy legalábbis nagyon kevesen vannak, akik tudják előre, mikor érkezett el az idő. Mert a beavatás egy egészen megváltozott helyzetet szül. Minden – mindenre hat, egy teljesen új körülmény alakul ki szerteágazóan. Mint a tóba dobott kő. A fellebbenő fátyol helye és időpontja ugyanúgy kiszámíthatatlan, olyan, mint a zsákbamacska- nem tudni előre mi van benne, vagy egyáltalán van- e benne valami. No, de ne facsarjam tovább a szót, elmondanám dióhéjban az én beavatásom körülményeit, mint tanulság, megszívlelendő példa! A kilencvenes évek elején kezdett el foglalkoztatni a grafológia, ezen belül a pszichológia, olyan dolgok, amik kapcsolatban vannak a lélekkel. Sohasem voltam elrugaszkodott a földi síktól, mindent szerettem racionális szempontból elemezni. Kivéve a könyveket. A romantikus misztikus könyveket kedveltem a legjobban, így is válogattam ki. Faltam őket így szellemileg nem állt tőlem távol ez a terület, mégis, csak kikapcsolódásnak vettem. De: Dascalos könyvei másként hatottak rám. Megtört a jég. Elindultam és, amilyen tanfolyamot abban az időben lehetett, próbáltam megismerni mélyebben. Mégis maradtam olyan földhöz ragadt, hiába kerültem szinte mindennapi szinten csodák közelébe. Szerettem jegyzetelni, másokat hallgatni, kekeckedni, okoskodó dolgokat kérdezni. Maradtam a racionalitás talaján. Ezt nem lehet. Bízni kell, hinni valamiben. A csoport, ahova vitt az utam, angyalokkal, szellemi vezetőkkel, mesterek tanításaival szeretett volna mélyebben foglalkozni, felvenni a szellemvilággal a kapcsolatot. Én hűségesen jegyzeteltem. Volt közöttünk egy látó, gondoltam neki megnyílik a csatorna, és én megírhatom. Nagyon lelkes volt mindenki, igazi láthatatlan szeretetkapocs kötött össze bennünket. De a látónk nem akart újra elmerülni, mert évekkel azelőtt megjárta a poklot, szellemi vezetője megmutatta neki a csúnya tragédiákat, katasztrófákat, a lélek sötét oldalát feltárva. Ezzel nem akart még egyszer szembesülni. Folytak tovább a találkák, de hárman összedugtuk a fejünket, és szembe néztünk bátran az ismeretlennel, használva az ismert Seth könyvekből a quiha táblát. Zabolátlanok és nagyon bevállalósak voltunk. Megkaptuk: egyikünknek a tábla úgy mozgott a keze alatt, mint a motolla, másikunk hiába tett magára annyi védelmet, hogy nem lehetet felismerni a sok kenőcs alól elkezdett hallani, és én… nekem megmozdult a kezem, figyelve őket anélkül, hogy tudomásom lett volna, mit csinálok, leírtam, hogy angyalok! Így betűről- betűre: angyalok. Még most is hihetetlen számomra, mert öt éve nem írok, és három éve nem meditálok. Ennek is meg van az oka. De visszatérve az automatikus írásra: olyan szeretettel, hittel, odaadással tettem dolgokat, amiket el sem hittem volna más szájából, ha nem velem esik meg. Mindennap kétszer ugyanabban az időben leültem és hagytam a kezem meditáció közben, hogy mozogjon. Csak írtam és írtam. Úgy egy év után egy reggel, nagyon fontos a dátum, mert attól kezdve az egész életünk felfordult, más irányt vett sorsunk vonala, azt üzenték: pihenj és gyűjts erőt!. Eddig ahhoz kötöttem a munkám, időm, hogy letudjak ülni meditálni, és írjak, de ezután  másra kellett koncentráljak, más lett fontos. Megtanították nekem örök időre és soha sem fog kiíródni lenyomatomból, mi a fontossági sorrend egy anya, feleség életében.  Többet foglalkoztam az írással és üzenetek feldolgozásával, mint családommal! Csak a szellemvilággal foglalkoztam, arról nem is beszélve, hogy a sokszori meditálással, mivel energiát használtam többel pótoltam, mint amire szükségem volt és kezdtem elhízni, amit azóta sem tudok leadni. Közben minden romlott körülöttem, a munkámat is elveszítettem, de a legdrágább dolog gyermekeim egészsége ment tönkre! Kemény, kegyetlen tapasztalás! Ezt szüntették meg, másik tanulság egész: egyeztetni, összehangolni fontossági sorrendben. Már késő, vissza nem tekerhetem az idő kerekét, csak másoknak elmesélem történetem, hogy ne essenek a végletek hibájába. Nagyon meg kellett küzdjek mindenért, és milyen áron: a csapat, akikkel összeültünk hazugnak titulált, a lejött írást koholmánynak, úgymond „zöldeknek” tulajdonították, mondanom sem kell kiebrudaltak maguk közül. Ugyanakkor bármibe fogtam semmi sem sikerült azóta, a családomban még egy baleset és három halálozás is volt, köztük édesanyámat veszítettem el. Mégis hiszek, és bízok! Rájöttem, hogy rejtett összefüggések vannak a dolgok között, és próbára tesznek minden résztvevőt! Megmarad-e a hitem ennyi baj után? Hát nem álltam sokszor a helyzet magaslatán, de próbáltam minden tragikus eseménynél megnyugtatni magam: hogy minden okkal történik, de miért kell ahhoz a szeretteimnek szenvedni, hogy én tanuljak belőle! A de szóval rontottam fejlődésemen nagyon sokat. Elfogadni a felépített sorsomat, hiszen én terveztem be az egész cummpázást, mielőtt leszülettem, nem? Próbálok hinni az előbbi kijelentésemben, mert nagyon sokan vagyunk spirituális emberek, akik kapcsolatba kerültek a szellemvilággal és minden probléma hatványozottan éri őket! Így kell lennie? Azóta feladataim közben végzem meditációimat éberen, mindenkiért imádkozom, akinek szüksége van rá az éterben, most már odafigyelek a családomra.

ZUHANÁS folytatás		2010.07.28. 12:20
A Csendes Segítők                                                                                                                                                     Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy kivételes teremtménynek érzem magunkat, hiszen az élővilágból,- mert miért ne tartanám egyenrangúnak magunkat a többi léttel- nekünk adatott csak meg a tudatos cselekvőképesség, tenni belátásunk szerint a JÓT. A többi lény, teszi a dolgát, amire predesztinált, mert másképp nem tehet. De mi emberek sokat tehetünk a többi fajért, saját fajunkat is beleértve. Legalább egy jót cselekedne mindenki naponta, vagy hetente! Mert miről is szól a jócselekedet?(szerintem): a mosoly, a simogatás és ölelés nagyon személyes, azonban, ha az alkalom megkívánja, tegyük meg! Kinyújtod a kezed a hozzád fordulóhoz, oly módon, ahogy a helyzet adja! Az elesettek, a szegények, a betegek mind rászorulnak a segítségre, ezekről tudjuk, hogy igen, kell nekik és segítsen mindenki képességei szerint, azonban, hol marad az a réteg, amelyik nagyon sokat nélkülözik, de nem beszél róla, mert úgy érzi, vannak tőle elesettebbek, ők annál büszkébbek, hogy mással megosszák bajukat?! Ezek az emberek nagyon jóérzésűek, ha tehetik, azt a keveset is, amijük van, megosztják másokkal, pontosan azért, mert szívük nyitott a boldogtalan arcokra, a szomorú szemekre. Őket csak úgy lehet segíteni, ha beszéltetjük őket, ha kitárulkoznak, mert problémáikat kibeszélve jobban rálátnak helyzetükre, és önmaguktól felismerik a kiutat. Tapasztalatom szerint, sok esetben, ha elkezd ez az embertípus beszélni, azonnal rájön és átlátja, hogy hiába aggódik nincs azonnali megoldás, már tisztán lát, és lényegtelennek tűnik aktuális problémája. Utána rögtön ugrik örömmel, mert számára ennyi is elég volt, hogy megszabaduljon a tehertől, ami nyomasztotta és azon agyaskodik, hogyan tegye továbbra is a dolgát észrevétlenül, mélyen hallgatva.   Csodálatos emberek, ismerek sokat ebből a típusból. Az álmomban volt egy különleges kehelyforma, amely, ezen lények gyűjtőtárháza, azokat az értékeket tartalmazza, több ezredgeneráció beépített könnye és verejtéke: tapasztalása, mely lemondásból és áldozatvállalásból gyűlik össze. Ők a csendes segítők, akiknek nincs szükségük kézzel fogható Segítőkre a magasabb szférákból, mert össze vannak nőve velük, mert a szívük egyszerre dobban és nem lehet szétválasztani. Ők a földre szállt angyalok, kik testet öltöttek és törvényszerűen, nagyon nehéz sorsot állítottak össze. Itt járnak közöttünk, arcuk meggyötört, szenvedő, de szemük mosolyog, mert bennük hatalmas erő lakozik. Nekik vagy családjukban, vagy egészségükben, vagy munkájukban, vagy mindenben egyszerre törés, sikertelenség, küzdelem van a létükben, mégis mindent túlélnek, mert másképp nem tehetnek, hisz bevállalták: a lábuk, szívük, hitük viszi előre, ezenfelül, a szociális segítségnyújtás elmaradhatatlan tevékenysége élteti őket.   Ők a csendes kiszolgálók a boltjainkban, az áruházainkban, a tanáraink, nővéreink, orvosaink, a hivatalnokok, olyan írók, költők, művészek, akik nem híresek, mert nem vágynak a külön kiemelésre, és más nem kedvelt munkahelyet vállalók, ahol láthatatlanokká válhatnak feladatuk közben, abban a közösségben, ahol mindennapjaikat töltik. Nem azt állítom, hogy a felsorolt munkahelyeken mindenki ebbe a típusba tartozik, csak azt, hogy közöttük bújnak meg az IGAZ Segítők. Felismerhetők, csak nyitott szemmel kell járnunk és figyelnünk őket. Csodálatosak a maga egyszerűségükben, szürkeségükben! És mégis őket bántják a legtöbben, mert csendességük a telhetetlen, magatehetetlen, elégedetlen embereket irritálják, s rajtuk verik el a port, hibájukon kívül kapnak egy adag förtelmet környezetüktől. Általában verik a férjük, vagy feleségük, gyermekeik olyanná válnak, ami fejtörést, szenvedést okoz, anyjuk, apjuk vagy nincs, vagy nincs bennük köszönet. Szóval problémák halmazával építették fel életük sorsvonalát. Most kerültem közelebbi ismeretségbe Bruno Gröning tanításával, és az ő felfogása szerint mindenki erőt ad le, erőt veszít a mindennapi munka, létfenntartás során, minek okán szükség van új életenergiára, az elhasznált hiány pótlására. Szerinte akkor gyógyul az ember, ha elfelejti betegségét és csak a szépre, egy harmonikus helyre gondol, hogy legyen ideje az isteni életenergiának megtalálni a gubanc helyét a szervezetben. Ez az én rövid összefoglalóm. De csak azok gyógyulhatnak, akik befogadják, elfogadják a JÓT. Ő tudatosan gyógyította azokat, akik meg tudnak feledkezni egy kis időre a betegségükről, így nem adnak a rossz rezgésnek táptalajt- elkerülve őket, az isteni energiára nyitottak abban az időben! A fent említett csendes segítők pontosan ezt teszik, hisznek a jóban, a szeretetben, nem esik nehezükre egy agyon dolgozott nap után is egy ingyen mosoly, mások felé nyújtani segítő kezüket! Mivel a „kiszolgálás” kedves formában zajlik, a hozzájuk fordulók nyitottan állnak, így képesek tudattalanul befogadni a gyógyító energiát. Na most, a jó cselekedet, az önzetlen jó szó, egy mosoly embertársaink felé a pótlást magasabb szférákból automatikusan beindítja. Ezért van az, hogy a csendes segítőknek határtalan erejük van, mint egy perpetuum mobile, kiapadhatatlan energiával, örökké mozogva, ontva a szeretetet. Kijelenthetem, hogy ők névtelenül a „csodadoktor” követői, hiszen tevékenységük anyagi viszonzás nélkül zajlik, nem várnak hálát semmiért.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk