„Derült égből villámcsapás”

      Sokszor szembesülünk tükörképünk azon részével, mely nem tetszik, elbeszélésemben erről szeretnék néhány sort írni. Kihat egész életünkre, sőt a következőre is, amivel én is és barátom is szembe kell nézzen majd!

       Utunk befelé vezet. Ez a nehezebbik ösvény, a keservesebb utazás. Saját tanulásunk felelőssége a mi vállunkon nyugszik, és ezt a felelősséget nem ruházhatjuk át másra, fejest kell ugrani a dolgok sűrűjébe, hogy a megfelelő élményekkel építsük ezt az egyéni utat.

Úgy gondoltam, hogy a spiritualitás, a másik világ iránti megingathatatlan vágy minden érzést kitölt, mert olyan, mint a szerelem- nem hiszed el, hogy megtörténhet veled, amíg te magad át nem éled, amíg meg nem érint, és azzá nem tesz, ami vagy: isteni lénnyé!

        Hitem szerint célunk a földi sík legerősebb rezgéséből formálódó hullámokat áttranszformálni, mely a tudatossággal párhuzamosan fokozódik. Ez a rezgés a szerelemből átalakult szeretet, az együttérzés, a jóság, a kegyesség színfoltjainak megtapasztalása, mely több ezerszeres leszületéssel válik olyanná, amilyen az érzelmi kollektív lenyomat mindent elsöprő energiája. Ez a domináns rezgés hatalmas töltésű és többdimenziós felépítésű.

         Minden, amit eddig érintettem teoretikusnak tekinthető, egyeseknek csak „halvány lila hőbörgés az egész”, hiszen az örök dilemmát, a bizonytalanságunk és szorongásaink alapját,- a világokat leromboló és felépítő érzésről nem írtam, a fizikai síkon megnyilvánuló legmagasabb rezgésről,- a szerelemről.   

        A szerelemről, ami minden esetben hatalmas belső és külső energiákat produkál. Itt egyesek azonnal ugranak, mert akkor mi van, ha az egyik fél lelépve csak romot és pusztítást hagy maga mögött!

        Igazuk is van meg nem is, hiszen minden a tanítás alapja, -„azért rombolunk, hogy tudjunk helyet teremteni valami újnak, szebbnek, tökéletesebbnek!”

        Én úgy gondoltam, az ember életében vannak korszakok, amikor mindennek eljön az ideje, meg kell tapasztalni bizonyos érzéseket, amiből a továbbiakban táplálkozhatunk, és, ami kihat viselkedésünkre, a másokhoz való hozzáállásunkra- egyszóval emberré tesz- és formál. Alakítja jellemünket, megfontolttá és jobb esetben érinthetjük a bölcsesség fogalmát is a felismerések által,- tehát azzá válhatunk!

Ha át tudjuk részletekben azt adni legalább egy esetben, amit saját tapasztalásaink megvilágításában építőjellegként bennünk megmaradt, már nem éltünk hiába!

         Minden érzéssel tanulunk, és életünkkel tanítunk!

 Amióta a szellemvilággal kapcsolatba kerültem, úgy gondolom:

      -hogy egy spirituális ember bizonyos problémákon felül kell, hogy emelkedjen, az istenek magasságából kell, szemlélje a dolgokat (de ez olyan, mint a fizikai testtel nemlétezők áhítozása az illatok, az ízek, a felületek tapintása iránt, mert csak elméletben- a közös tudat átéléséből tudják beazonosítani azok érzetét),

-         vagy elég, ha részleteiben elégszünk meg dolgokkal, mert vannak fontosabbak: gyerekek, munkában előmenetel, a spiritualitás iránti belső vágy?

Hiszen eddig én mit is tettem: azon kívül, hogy az Őssejtek megnyilvánulását bemutattam, a bennük lévő térképüzenetet gyakorlatra lefordítva már több élő személynek átadtam (természetesen minden jövendölés nélkül), megfejtettem többek között a Spirituális Őssejtek előfordulásának körülbelüli célját, azt, hogy mi végett nyilvánultak meg, mi az emlékek egyéni és közös üzenete.

        De a szerelemről, a mindennapok egyik legfontosabb energiarezgéséről nem írtam. Most sem fogok, csak egy kitérőt teszek erről a fizikai rezgésről, ami ebben az évben történt környezetemben, és ami egy életre szóló barátságot szakított szét, egy közös lenyomat kötelékét tépte szét. Hogy lehet ezt a tiszta érzést bemocskolni, hogy lehet ebből az energiából csak fizikai síkon teremteni és nem építeni szeretetté, ami ennek a célja a nagy törvények szerint!

      Látnom kellett, hogyan vetül valakinek hitére az árnyék, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie! És teszi ezt megtévesztve férjét, barátait, elsősorban önmagát!

Láttam, mikor belülről rágja bizonytalansága, és nem tud ellenállni, mert másképp nem tehet, mert benne van a sorsában: elbukni vagy ellenállni! Ráadásul szembesítve a dolgokkal az ellen fordul, aki ezt teszi, hogy kiutat mutat, hogy jelleme makulátlan maradjon- nem fizikai síkon, oh- nem, hanem spirituálisan!

         Mert mi is történt! Egy gyenge pillanatában, amikor nem érezte társa részéről a teljes figyelmet, amikor hitében megingott, nem kapva meg a számára oly fontos sikert ezen a pályán!

         Mit tesz! Kirongyol, és pótcselekvésekbe hajtja magát! Nem sorolom! Végeredményben: egy titkos kapcsolatot kezdett el, ami szerinte a tökéletes és megismételhetetlen! Közben férjét becsapva hazudik, megtéveszti! „Spirituálisan” nagyon fejlettnek kiáltja ki magát, hiszen ő mer felvállalni egy ilyen „háttérkapcsolatot”.

          Milyen áron! Összejöveteleinken másról nem hallunk, mint a kapcsolatáról, amikor próbálja az egészet áthárítani, öreghölgyek szemeit megcsillogtatni, és jóváhagyásukat kicsikarni!

Állandóan a kapcsolatáról regél, hogy milyen szép, ugyanakkor milyen energiavámpírság, mert nem tud azzá lenni, aki, nem tudja felvállalni a férfit nyíltan! Ugyanakkor elviszi „tiszta üzenetközvetítőhöz”, és még sok látóhoz, hallóhoz, akik mind- mind segítenek átverni a férjet, elaltatva a spirituális hölgyemény lelkiismeretét! És teszi ezt a sors akaratából!

         Nem tud mást csinálni, hiszen elszámolnivalójuk van! Talán a férje ugyanezt tette előző életükben és ő csak visszaadja jelenlegi életükben, hogy a másik fél is átélje az egészet!

        Nem hiszem, hogy így működne a karma! De látjuk- e egyáltalán tisztán a láthatatlan szálakat, ami összeköt embereket?

Nem gondolom, hogy így lenne az adok- kapok törvénye, hiszen Krisztus pontosan ezt mutatta meg: kezünkbe a szabad választás, a döntés joga, formálhatjuk kedvünkre, hiszen az útelágazásoknál mi döntjük el merre megyünk! Visszafele, vagy előre!

       Mindent elfogadok, és megértek! De hogy jön össze a szerelem az anyagi biztonsággal és a spiritualitással, hogy lehet az, hogy férjet tartunk, mert biztosítja kedvteléseinkhez az anyagi hátteret, de amikor spirituális útra lépünk és ennek égisze alatt tesszük a cselekedeteinket, és tudjuk, hogy minden érzés, akik lelkileg összevannak kötve átmegy a másikhoz, nem teszünk ellene semmit!

Hogy tudatosan tegyünk rosszat! És tudja mindezt, mert spirituálisan fejlettnek érzi magát! Ez a kettő nem jön össze!  

        Nekem volt kiosztva az égiek szerint az a "méltatlan" feladat, hogy barátomat jelleméről, tettéről felvilágosítsam! Azóta örök- harag, és a csapatunk is szétrobbant!De folyamatosan kérdezem magamtól, így kellett tegyek, nem lehettem volna én is csendben, és hallgattam volna el ezt a kis kissiklást! Számomra ez örök dilemma!

Azonban:

       - a Spirituális Őssejtek arról akarnak tudósítani a sok hiányos részelemmel, hogy ne marcangoljam magam, hiszen semmi sincs véletlenül, a közös útunk véget ért, a csapatban a kapcsolat más szintre terelődött, mert az erő és rezgésviszonyok megváltoztak!

Minden így kellett történjen, hiszen nem tudtunk már egymásnak újjat adni, már a tanulásifolyamat, amit egymástól el kellett sajátítsunk megtelt! Ilyenkor valami mindig történik, hogy a tagok észrevegyék az egy helybe toporgást, és beüt a villám!

         A barátaim most is nagyon kedvesek a szívemnek, nagyon sok örömteli pillanatot és boldog órát töltöttünk együtt, megbeszélve szerzett tapasztalatainkat a spirituális területen, de utunk szétvált! El kellett engedjük egymást!  

Szeretettel a Spők közvetítője